A jó beszélgetés hozzávalói

Örömteli Napot Kívánok!


Vasárnap egy nagyszerű rendezvényen vettem részt a barátaimmal. Az egyik barátom, akivel kettesben ültünk egy autóban, már egy héttel ezelőtt jelezte, hogy szeretne velem egy-két dolgot megbeszélni, tisztázni. Hazafelé jövet a kocsiban erre sor is került, és számomra ez a beszélgetés hatalmas élményt jelentett.
A témák nem voltak különösen üdítőek (hiszen az egymás között meglévő problémákat beszéltük át), és még nem is csak pár korsó sör felett, oldottabb állapotban (amikor az ember hajlamosabb szeretetet kifejezni) beszélgettünk, de a stílus, a beszélgetés mikéntje olyan nagyfokú toleranciát és tudatosságot tükrözött, hogy az számomra nagyon kedves volt.
Bár minden saját vitám, eszmecserém, és minden beszélgetés a világon ilyen lenne....

A barátom egy pár problémára hívta fel a figyelmem, amik az én utóbbi időben tanúsított viselkedésemmel kapcsolatban merültek fel. Arról beszélt, hogy neki (és közvetve az egész baráti társaságnak) mi esett rosszul, mi zavarta.

Lenyűgözött, ahogy a helyzetet kezelte.
Érződött rajta, hogy minden mondatára úgy készült, hogy korábban önvizsgálatot tartott és megállapította (vagy legalábbis törekedett rá), hogy most az ő elvárásaihoz, az élete során megszerzett értékeihez (mely mindenkinél más és más) nem passzol-e az én cselekedetem, vagy tényleg nem tartottam-e be a barátságunk alapnormáit.
A problémát higgadtan, teljes türelemmel közölte, és utána pedig elég időt hagyott nekem arra, hogy válaszoljak és kifejtsem álláspontomat.
Ilyen energiákkal felvértezett helyzetben az ember sokkal könyebben néz magába és vizsgálja meg a másik által mondottakat. Velem is így történt, ahogy forgattam magamban a barátom szavait, egyre inkább képes voltam elengedni magam és azokra az érzésekre figyelni, amelyek megjelentek bennem.

Felismertem, hogy az utóbbi időben tanúsított, nem tudatos viselkedésem egy sokkal korábbi, gyermekkori eseménysorra vezethető vissza. Egy olyan eseménysorozatra, melynek negatív érzelmi töltéssel rendelkező emlékei a mai napig tudatalatti szinten élnek bennem és olyan cselekedetekre buzdítanak, amelyeket tisztán látva nem, vagy másképp követnék el.

Újra felismertem, hogy az ilyen, fel nem dolgozott, meg nem élt "keserű" pillanatok akár életünk végéig is megkárosíthatnak, vagy akár tönkre is tehetnek számunkra kedvelt dolgokat, sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.

De térjünk vissza a beszélgetésre. Mivel a tolerancia, a tudatosság és a türelem továbbra is körbevett minket, a felismerést a beismerés követte. Talán ez a legnehezebb lépés minden "tisztázó beszélgetés" során, hiszen a beismerésen keresztül vállaljuk fel a hibáinkat (legyenek azok akár tudatosak, akár nem), és azt, hogy elrontunk dolgokat, hogy nem vagyunk tökéletesek.
Ilyen környezetben sokkal könyebben nyílunk meg a másik számára, mint egy olyan szituációban, ahol saját magunkat fenyegetve, megtámadva érezzük.

A beismerést követően már lezártuk a beszélgetés ezen részét, és rajtam egyfajta nyugodtság és felszabadultság lett urrá.

Ez az egész így leírva, elétek tárva olyan egyszerűnek tűnik...De felmerül a kérdés, hogy azon beszélgetéseink, amelyek során valakivel közölni szeretnénk, hogy megbántott minket, vagy bizonyos megnyilvánulásai rosszul esnek, általában miért nem mennek ennyire "simán"?

Talán azért, mert sokszor kihagyunk két igen fontos lépést.
Az első, hogy mielőtt bárkinek bármit mondani készülünk, érdemes megvizsgálni, valójában mi is az, ami zavar minket. Tényleg a másik olyan sértő, durva, esetleg bántó, irritáló, vagy én bennem szunnyad valami, amit az ő viselkedése felpiszkál? Tényleg probléma van a másik emberrel, vagy csak az én elvárásaimnak, megkérgesedett nézőpontjaimnak nem felel ő meg?
A legtöbb esetben itt már észrevehetjük, hogy a rossz érzések forrása nem a másik ember, hanem egy régi emlék fáj még mindig, egy sérülés, egy aktuális hiányállapot dolgozik ott bennünk vagy csak annyi, hogy rég vizsgáltuk felül álláspontjainkat.

A második lépés már jóval gyakorlatiasabb, de ugyanolyan fontos.
A türelem és tolerancia gyakorlása egy beszélgetés során. A másik fél számára annak az időnek a meghagyása, hogy ő is képes legyen befelé figyelni, megvizsgálni mondanivalónk valóságtartalmát.

Amennyiben a tudatosságot elhagyva (önvizsgálat nélkül), és a másikat sarokba szorítva kezdünk egy beszélgetést, hogyan is várhatjuk, hogy egy probléma megoldódjon? Hogyan is várhatjuk, hogy bárki is őszintén (nemcsak a felszínen eljátszva) beismerjen bármit is és változtasson rajta? Hogyan számíthatunk arra, hogy védekezésében nem fog azonnal visszavágni, vagy magába fordulni?

Amennyiben szeretnénk valamit tisztázni bárkivel, akkor azt tegyük úgy, ahogy a barátom tette velem. Mert legyünk bármelyik fél egy ilyen beszélgetés során, biztos, hogy magától a tudatosság és a kedvesség jelenlététől töltődni fogunk és ez megfelelő állapotot teremt bármilyen téma megbeszéléséhez.

Legközelebb pénteken találkozunk, addig is mindenkinek kívánok sok Életet és Örömet!


Fejes János

Egy trükk "A nincs kedvem ehhez a naphoz!" érzés kapcsán

Örömteli Napot kívánok!

Ahogy ezeket a szavakat leírom, még rajtam van az első bejegyzés izgalma... Tegnap reggeli történet.

Ma reggel jó korán keltem, egészen pontosan 5.30-kor, ugyanis hétfő reggel mindig futni megyek munka előtt. Ez persze nagyon fitten hangzik, de amikor az ember 6.00-kor kilép a ház ajtaján és fülében a zenével nekivág az első métereknek, csak abban reménykedik, hogy a korai kávé megérkezik az agyába, mielőtt elér az első sarokig.

Az első 3 perc után azonban minden megváltozik és a még alvó város, az ébredező természet, a hajnal hűvössége egy kellemes állapotba helyezi az embert. Sokszor előfordul, hogy olyan mélyen csücsülök ismerős gondolataim kényelmes kanapéján, hogy szinte nem is emlékszem arra, hogy az előző pár száz méteren merre és milyen tempóban jártam.

Ilyenkor szoktam átgondolni az előző nap témáit, felkészülök a napra, összerakom a feladatokat, és nem utolsó sorban megnézem, hogy ma mikor és mennyit tudok majd együtt lenni Andival (feleségem).

Ma reggel azonban egy kellemetlen érzés fogott el: SEMMI kedvem nem volt ehhez a hétfőhöz!

Futni kora reggel kialvatlanul, utána egész nap dolgozni (ma úgy jött ki, hogy az irodai munkám nagyon húzós lesz, és este pedig magántanítványt fogadok), Andival is csak este későn fogok találkozni, és ráadásul akkor még a közös vállalkozásunk feladatait fogjuk átbeszélni. Szóval, az "étlap" nem tűnt a legízletesebbnek.... Biztos Ti is ismeritek az érzést, amikor már a reggel első órájában arra gondoltok, hogy bárcsak át lehetne ugrani ezt a napot.

Később még rosszabbul kezdtem el érezni magam, hiszen felismertem, hogy az még oké lenne, hogy nincs kedvem az életem ezen részéhez, de én azt választottam feladatul, hogy inspirálom az embereket arra, hogy javítsanak az életükön! Egyrészt ugye azzal, hogy kialakítják a megfelelő életkörülményeiket, másrészt azzal, hogy a tudatosság erejével az esetlegesen előzetesen rossznak titulált helyzeteknek más értelmezést, jelentést adnak, és ezáltal megváltoztatják az azokhoz fűződő érzéseiket.

Amikor később, már az irodában a második kávém felett bámultam ki a fejemből, az érzés még vacakabb lett. Látva a papírkupacban képében megjelenő, megoldásra váró ügyek tömegét már annak a határán voltam, hogy tényleg elmormolok egy rövid imát, hogy valaki repítsen át ezen a napon a holnap reggelre.

Ekkor azonban, leginkább a magam előtti szégyen miatt belefogtam abba, amit már sokkal korábban meg kellett volna tennem: elhatároztam, hogy más jelentést adok ennek a napnak, a majdan bekövetkező eseményeknek.

Nézzük akkor szépen sorjában:

Reggeli futás.
Nézhetem úgy is, hogy nyűg, kialvatlanság, inkább aludnék. De ha megváltoztatom a nézőpontom, akkor észrevehetem az érme másik oldalát. Egészséges vagyok, mert tudok futni, leadok jópár kalóriát, tehát vonzóbb lesz a külsőm és ezen felül mint tudjuk a futásnak sok-sok klassz élettani hatása is van.

Irodai munka:
A lelombozó nézőpont: Sok feladat, hétfő reggeli stressz a kollégákban, egész napos hajtás, gazdasági helyzetből történő feszültség szinte mindenhonnan, idegesség a köbön sok esetben, a felelősség terhének viselése.
A lelkesítő nézőpont: Részese lehetek egy csapatnak, mely ellenállt a válságnak. Rengeteg új dolgot tanultam eddig is, egész biztos ma is fejlődni fogok itt valamiben. Amiért ma megdolgozom és amit ma felépítek, az könnyen lehet, hogy pár év múlva nagyon nagyon gyümölcsöző lesz.


Privát tanítvány este:
Lehúzó nézőpont: Fáradt leszek, sok energiába kerül, hogy figyeljek, hogy a legjobbamat nyújtsam, hiszen teljes együttérzésre és felpörgetett tudatosságra lesz szükségem, hogy segíteni tudjak. Nincs kedvem hozzá, hagyjanak békén.
Felhúzó nézőpont: Imádom, ezért tanultam és dolgoztam, hogy segíthessek. Csodás dolog tapasztalni, hogy egy ember jobb-létében részem lehet. Szinte nem is érzem az időt, amikor ezzel foglalkozhatok.

Beszélgetés a vállalkozásunkról késő este Andival:
:-( Már tutira fáradt leszek, inkább csak aludnék, vagy csak lazán dumcsiznék, inkább filmet néznék. 10-14 óra munka után biztosan nem ehhez lesz kedvem, hagynám már az egészet.
:-) Van egy vállalkozásom, sőőőt, vállalkozásunk, ami egyre jobb! Imádok Andival együtt dolgozni, jól kiegészítjük egymást, és olyan jó lesz, amikor a nagyszerű észrevételeivel kiegészíti az ötleteimet!

Szóval, ahogy ott csücsültem a monitor előtt, választanom kellett, mivel a nap eseményeit nem biztos, hogy meg tudtam volna változtatni, meg nem is biztos, hogy szándékomban lett volna.
Tehát a jókedvemet kizárólag a nézőpontjaim megváltoztatásával hozhattam elő!!!
Ha hagytam volna, hogy az "eredeti", lehúzó nézőpontjaim maradjanak a fejemben, akkor egész nap nyugtalan lettem volna, rossz érzések kavarogtam volna bennem, és valószínűleg nem lettem volna túl kedves senkivel sem.
Azonban ehelyett elkezdtem aktívan fókuszálni az új nézőpontokra, melyek szintén ugyanúgy léteznek. Biztos voltam benne, hogy mire befejezem azt a kávét, kreatívvá, nyugodttá válok majd, mert ez egy olyan "trükk", amelyet bármikor alkalmazhatok napközben és nem kerül többe, mint kb. 4x3 perc tudatosságba.

Ezt a megoldást rosszkedv ellen bármikor alkalmazhatjuk, ha (látszólag) vacak napnak nézünk elébe!!!!

Legközelebb pénteken írok majd!



Fejes János